Apák napja – 5+1 ok, amiért az apukák is megérdemlik az ünneplést

Anyák napjára mindenki már hetekkel korábban elkezde készülődni, ehhez képest az Apák napját még manapság is viszonylag kevesen ünneplik meg. Sőt! Sokan még abban sem teljesen biztosak, hogy mikor is van tulajdonképpen Apák napja. Szerencsére a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a tény változóban van és évről évre egyre többen tartják fontosnak, hogy az apukák is kapjanak egy napot, amikor Őket ünnepeljük.

Cikkünkben összegyűjtöttünk 5+1 okot, amelyek megmutatják, hogy az apák milyen fontos szerepet töltenek be az életünkben és mekkora hatást gyakorolnak arra.

1️⃣ Támogatás

Mindenkinek az apukája az első hős az életében. Őt hívjuk, ha le kell ütni pókot a falon, Ő az, aki tudja, hogy hogyan kell kicserélni a villanykörtét és, aki nem fél a sötétben. Bár idővel felnövünk és rájövünk, hogy az apukánk is csak egy ugyanolyan ember, mint mi, számunkra Ő mindig az a hős marad, akire mindig, mindenben számíthatunk és ott lesz, ha támogatásra vagy biztonságra van szükségünk.

2️⃣ Feltétlen szeretet

Bár az apukák nem mindig öleléssel vagy szavakkal fejezik ki érzéseiket, a tetteikkel mindig bizonyítják feltétlen szeretetüket. Legyen szó az apataxiról vagy egy-egy meglepetésről a nagybevásárlás során, az apák akár a legapróbb dolgokban is képesek megmutatni, hogy mennyire szeretik gyermekeiket.

3️⃣ Pozitív férfi példakép

Nőként és férfiként egyaránt édesapánk lesz az első és legfontosabb férfi, akivel életünk során kapcsolatot alakítunk ki. Ezért természetesen az apukáknak hatalmas szerepe van abban, hogy milyen képpel rendelkezünk a férfiakról. Sőt, első körben az Ő tulajdonságai alapján fogjuk meghatározni, hogy mit tartunk férfiasnak és mit nem. Bárhogyan is alakul a férfiakról kialakított képünk az életünk során, az apukánk tulajdonságai mindig is jelentős szerepet fognak játszani benne.

4️⃣ Értékrend kialakítása

Apáink nemcsak viselkedésük, de értékrendjük miatt is biztos pontok számunkra. Stabilitásuk segít minket is abban, hogy miket priorizáljunk, hogyan alakítsuk ki az értékrendünket. Ők az első emberek, akik meghatározzák, hogy mit tartsunk fontosnak az életben és mire szánjuk kevesebb figyelmet. Apukáink ezáltal egy morális biztos pontot adnak az életünkben.

5️⃣ Védelmezés

Bár a hagyományos női – férfi szerepek ma már kevésbé fontosak, mint korábban, a legtöbb családban még mindig az apukák a családfenntartók és Ők gondoskodnak a család egészéről. Apák napján lehetőségünk van elismerni elkötelezettségüket annak érdekében, hogy gondoskodó és biztonságos környezetet teremtenek számunkra. Ez a nap egy emlékeztetőül szolgál, hogy az apák milyen kritikus szerepet játszanak az erős és stabil családok felépítésében.

+1️⃣ Egyenlő szülői nevelés

Végül, de nem utolsó sorban az Apák napja lehetőséget ad az egyenlő szülői nevelés és a családon belüli megosztott felelősség hangsúlyozására. Az apák ünneplése kiemeli az aktív részvételüket a gyermeknevelésben, a házimunkában és a döntéshozatalban. Ezáltal egy kiegyensúlyozottabb és támogatóbb családi dinamika alakulhat ki, amely minden családtag számára előnyös.

Összességében az apák elismerésével erősítjük pozitív férfi példaképként, védelmezőként és egyenrangú szülőként betöltött szerepüket. Apák Napján itt a lehetőség, hogy kifejezzük hálánkat és szeretetünket az apák iránt, akik jelentős hatást gyakorolnak nemcsak családunkra, de az egész társadalomra. Tehát nem maradt más dolgod, mint felvésni a naptáradba a dátumot és felköszönteni apukádat idén az Apák Napján!

Te idén mivel leped meg apukádat Apák Napja alkalmából? Bár általában nehezebb szívhez szóló meglepetést találni számukra, szeretetünket és hálánkat kifejezhetjük egy személyes ajándékkal. Van is egy tippünk egy egyedi meglepetésre! 

A szülőköszöntő ajándék hagyománya

Az esküvő mindenki számára egy meghatározó életesemény. Az viszont, hogy mennyire tartjuk magunkat a klasszikus ceremóniához vagy mennyire szabjuk egyedivé az eseményt, nagyon változó. Van, aki csokrot dob, van, aki piros menyecske ruhát választ és vannak, akiknél az esküvő napján mindig van valami régi, valami új, valami kölcsön és valami kék. Azonban bárhogyan is változnak a hagyományok, az ifjú pár szüleinek, valamint a vendégségnek a köszöntése, ajándékozása ritkán marad el. Cikkünkben végigvezetünk a köszöntő és a szülőköszöntő ajándék hagyományán, kitérve azok eredetére, a hagyományos meglepetésekre, valamint személyes, egyedi ajándékötletekre is!

Esküvői köszöntőajándékok

A vendégség számára szóló köszöntőajándék célja, hogy kifejezze az örömöt, szeretetet, amit az ifjú pár érez a Nagy Napon a barátaik, rokonaik támogatásával kapcsolatban. A hagyományos köszöntőajándékok általában csokoládék voltak, amik a keserűséget elnyomó édességet szimbolizálták a kezdődő házasságban, de manapság már ajándékok széles skálájáról válogathat a házasodni készülő pár.

Lássuk, hogy mi is pontosan a szülőköszöntő ajándék!

Az esküvők során mindenkiben rengeteg érzelem kavarog. A szeretet és hála kifejezése ezért kiemelt fontosságú ezen a napon az ifjú pár számára. A szülők a kezdetektől fogva nevelték, támogatták és segítették őket az úton, ami egészen a Nagy Napig vezetett. A polgári esküvőkön ezért általában elérkezik az a pont, ahol a menyasszony és a vőlegény a szüleihez fordul és kifejezi szeretetét egy kedves és szívhez szóló ajándék formájában.

Hagyományos szülőköszöntő ajándékok

Hogy mit is szokás adni szülőköszöntő ajándékként? Az édesanyákat többnyire különleges ékszerekkel, fakanállal, receptkönyvekkel lepik meg a hagyomány szerint. Az édesapáknak pedig általában egy különleges bort, egyedi kalapácsot, vagy éppen egy mandzsettagombot szokás ajándékozni. Bár a tradicionális ajándékokkal nehéz félrelőni, a Nagy Napon egyre többen szeretnének inkább valami személyesebb, kreatívabb ajándékokat adni, főleg, amikor a számukra közeli és fontos emberekről van szó.

Egyedi, szívhez szóló ajándékötletek

Milyen ajándék fejezi ki igazán a házasodók háláját a szüleik felé? Az a legjobb ha a szülőköszöntő ajándék nem egy készen vásárolt ajándékcsomag, hanem valami egyedi és személyes, ami a szülők számára is különleges és emlékezetes. Jó ötlet például a közös élményeket összegyűjteni egy emlékdoboz vagy könyv formájában.

Tehát, ha neked is fontos, hogy kifejezd a háládat szüleid felé, érdemes egy egyedi, szívhez szóló ajándékot választani szülőköszöntő ajándékként.

Ha olyan meglepetést keresel, ami kicsit rendhagyó, akkor válaszd az igazán egyedi és szívhez szóló Love Note könyvet! Pár perc alatt teljesen személyre szabhatod, és így igazán különleges módon mondhatod el anyukádnak vagy apukádnak, hogy mennyire értékeled Őt.

A Love Note története – avagy hogyan lett egy esküvői ajándékból egy közel 100.000 db ajándékkönyvet értékesítő vállalkozás

,,Hatalmas sikerélmény nálunk, ha kapunk egy kedves üzenetet, hogy mennyire meghatódott valaki egy Love Note könyvtől, hiszen ezért csináljuk az egészet.“

Interjút készítettünk a Love Note megálmodóival, Álovits Mártonnal és Pinczi Mihállyal.

Hogyan és mikor jött a Love Note ötlete?

Misi: Ketten indítottuk el a Love Note-ot Marcival, és igazából az én esküvőm miatt kezdtünk el ezzel foglalkozni. Nagyon szeretem a feleségem, viszont sokszor úgy érzem nem tudom átadni mennyire is valójában. Szerettem volna készíteni neki valami teljesen egyedit, amitől nagyon meghatódik. Tudtam, hogy Marci ebben segítségemre lehetne és akkor találtuk ki az egyedi könyv koncepcióját, amiben tényleg elmondhatom neki mennyire szeretem: felsorolhattam az apró, de annál kedvesebb emlékeinket, elmondhattam neki mit szeretek a legjobban benne. Annyira örült neki végül, hogy öröm volt nézni. Akkor elgondolkoztunk, hogy ezt a lehetőséget más számára is biztosítani kell.

Honnan jött a mottótok?

Marci: Melyikre gondolsz pontosan? „Valami különleges – valaki különlegesnek” vagy a „Meséld el a sztoritokat!” ?

Mindkettőről mesélhetsz igazából.

Marci: Haha, rendben. Igazából mindkettő magáért beszél úgy gondolom. “Valami különleges – valaki különlegesnek”: sok ismerősünktől láttuk, és az igazat megvallva mi magunk is sokszor ebbe a hibába estünk: hiába minden jószándék, még akkor is, ha nagyon szeretünk valakit – nincs jó ötlet és a végén unalmas, sablonos ajándékkal lepjük meg. Sokan nehezen tudják kimutatni amit éreznek, és nem születik mindenki ügyes kezű, kreatív embernek. Rajtuk szerettünk volna segíteni és mindezt megkönnyíteni. A “Meséld el a sztoritokat” pedig a könyv elkészítésére vonatkozik, hiszen te rakhatod össze a könyved szereplőit, választhatsz a színes borítók közül és a jelenetek (könyv oldalai) segítségével elmesélheted a kettőtök történetét. Ha akarod, egy-az-egyben felhasználod a sablonokat, ha akarod, átírhatod az egészet. Teljesen szabad kezet kapsz, elmondhatod miért szereted, hogyan találkoztatok vagy éppen miért vagy neki hálás.

És csak pároknak készítetek termékeket?

Marci: Büszkén mondhatom, hogy nem! Egy ideig valóban így volt, kezdetben a könyv karakterei, borítói és jelenetei a párokra voltak szabva, illetve bakancslistás poszterünk, a Love List is pároknak szól. Azonban csak az elindulás alatt fókuszáltunk kizárólagosan a párokra. Mi is tisztában vagyunk vele, hogy nem csak a párját szereti nagyon az ember, ugyanúgy mindent megtenne a családjáért, barátaiért. Már az elejétől fogva sokan írtak nekünk, hogy tervezzük-e bővíteni a könyvet, volt aki a legjobb barátnőjét szerette volna meglepni, volt aki az édesanyját. Mára annyi kiegészítést hozzáadtunk a könyvhöz, hogy bárkinek készíthet egyet az ember.

Csak Magyarországon vagytok jelen?

Misi: Nem, sőt nem is Magyarországon kezdtük az értékesítést, hanem Romániában. Jelenleg 6 országban vagyunk jelen. Romániában, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Magyarországon és Lengyelországban.

Mi motiválja a csapatot? Hányan dolgoznak jelenleg nálatok?

Marci: Bőven kisvállalkozás vagyunk még, ebbe a kategóriába sorolnám magunkat. Annak ellenére, hogy viszonylag kevesen vagyunk, a csapat elég nemzetközi, hisz jelenleg 6 országban vagyunk jelen. Szerencsére egy nagyon jó kis csapat jött össze nálunk, ahol mindannyian közösen dolgozunk a céljaink eléréséért. Lelkesek és motiváltak vagyunk, szeretjük amit csinálunk, ezt az egész csapat nevében őszintén merem állítani. Hatalmas löketet ad az is, hogy minden nap olvassuk a pozitív visszajelzéseket, és hogy mennyire sok embert tesznek boldoggá termékeink. Így nagyon hálássá válik a munka számunkra.

Mi volt a legnagyobb sikeretek eddig?

Misi: Nem tudnék konkrétan egyet választani, hiszen rengeteg csodálatos pillanatot osztottak már meg velünk a kedves vásárlók. Talán 2 nagyon emlékezetes eset van, ami rögtön eszembe jutott a kérdés után. Az egyik egy lánykérés volt, már a könyv szerkesztésénél kiszúrtuk, hogy itt bizony nagy dolog fog történni. A könyv átadása után (természetesen igent mondott a hölgy) velünk is megosztották a történetüket, nagyon meg voltunk hatódva. A másik ilyen talán az volt, amikor egy feleség írta nekünk, hogy a 42 éves férjét, aki általában nem mutatja ki az érzéseit túlságosan, sikerült megríkatni a könyvvel. Mindig nagyon örülünk, amikor ilyen visszajelzéseket kapunk!

Mik a céljaitok ezzel a vállalkozással?

Misi: A termékek értékesítésén kívül van egy nagyon fontos célunk, ami a szívügyünk is egyben, ez pedig javítani és erősíteni az emberi kapcsolatokat.

Ez jól hangzik valóban, de hogyan tervezitek mindezt véghez vinni?

Misi: Először is ha megnézitek termékeinket, mindegyik személyes, közös élményt ad vagy megmutatja, hogy hogy érez irántad a másik. Ez már önmagában közelebb hozza az embereket egymáshoz. Folyamatosan azon dolgozik a csapat, hogy a fizikai, megvásárolható termékek mellett is visszaadjon az embereknek, ezért rengeteg blogcikket írunk különböző témákban, amik segítenek fejleszteni a kapcsolatodat a pároddal, barátaiddal, családoddal. Vannak köztük sokkal komolyabb hangvételű, hosszabb írások is, amelyekben például párkapcsolati pszichológusok által írt anyagokat dolgozunk fel, de némelyik egyszerűbb, például ahol szezonális randitippeket osztunk meg követőinkkel.

Hogyan ünneplitek a cég születésnapját?

Marci: Cégen belül, a csapattal mindenképpen megünnepeljük a 2. születésnapunkat, hiszen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idáig eljutottunk, illetve nagyon szeretik a kollégák a közös csapatépítő eseményeket.
Látogatóink számára pedig 20% kedvezményt biztosítunk 3 napon keresztül.

5+1 ok, hogy miért az anyák az igazi hősök

Hogy kikre gondolunk?
Összegyűjtöttünk 5+1 okot, hogy megmutassuk miért az anyák az igazi hősök a klasszikus mesebeli karakterek helyett. 

1️⃣ Figyelemmegosztás

Az anyukák a figyelemmegosztás mesterei. Nem elég, hogy egyszerre dolgoznak, végzik a házimunkát és a gyerekeket is elviszik a délutáni különórákra, de mindig emlékeznek a közelgő szülinapokra és névnapokra is.

2️⃣ Példamutatás

Az anyák az első emberek, akikkel a legtöbb időnket töltjük, akiket mindenben követünk. Minden, amit tesznek, egy mintaként, példaképként áll előttünk. Ők tanítanak meg beszélni, járni, ők adják át azokat az alapértékeket, amik mentén felnőttként élünk és ők adják meg az alapot ahhoz, hogy sikeres életet éljünk.

3️⃣ Türelem

Az anyák végtelen türelemmel rendelkeznek, a legkaotikusabb helyzetekben is kitartóak tudnak maradni. Százszor felteheted neki ugyanazt a kérdést, és édesanyád utoljára is ugyanolyan nyugodtan válaszol, mint az első alkalommal.

4️⃣ Önzetlenség

Ha gyerekeket nevel valaki, sok-sok évre elköteleződik amellett, hogy háttérbe szorítja magát. Az anyák születéstől kezdve végtelen energiát szánnak gyerekeikre. Legyen szó arról, hogy ki eszi meg a kenyér sarkát, vagy éppen arról, hogy minél több ételt pakoljon be, mindig a gyerekek lesznek az elsők az anyák számára.

5️⃣ Problémamegoldás

Az anyák 7. érzéke, hogy minden reménytelen helyzetben találnak megoldást. Elkeveredett az egyik kedvenc régi könyved és sehol nem találod? Az anyukák a ház minden szegletét ismerik és pontosan fogják tudni, hogy melyik polcon érdemes keresned.

+1️⃣ Az anyák a mindennapi hősök

Bár az anyáknak nem kell megmenteni az egész világot, és nem tudnak láthatatlanná válni vagy repülni, rengeteg szupererővel bírnak. Számtalan órát dolgoznak anélkül, hogy bármit is várnának cserébe. Ők azok a mindennapi hősök, akik családonként jobbá varázsolják a világot.

Fontos tehát, hogy elismerjük anyáink támogatását, és szánjunk egy napot arra, hogy kifejezzük hálánkat. Az Anyák napja remek lehetőséget ad arra, hogy viszonozzuk annak a szeretetnek egy töredékét, amit anyáinktól kaptunk. Ezért ragadjuk meg az alkalmat, hogy kifejezzük szeretetünket és elmondjuk mennyire hálásak vagyunk anyukánknak, hogy azzá formáltak bennünket, akik ma vagyunk.